A lemondott miniszter védelmében
A honvédelmi miniszter lemondott. Nem tudjuk, hogy az ő puttonya lett tele, vagy a Nagyfőnök puttonya lett tele ővele, de közeljövőben minden bizonnyal ez is ki fog derülni. Ha az első igaz, nem látjuk többé a minisztert. A második esetben valószínűleg kiengesztelik majd valamilyen kevésbé fontos pozícióval. Az utód természetesen megvan, ahogy azt rögtön be is jelentették. Czinegei lendület, nem? Váll-lap csere egy pillanat alatt. Elvégre nincs idő lacafacázni, amikor a határnál az ellen!
De vissza kicsit a miniszterhez! A lemondást követően sokan nekiestek, mondván a kormányzati politika kudarca mindez, és már korábban fel kellett volna állnia. Ebben nem tudok egyet érteni a bírálókkal. Egy normális világban ez a rend. Ha egy kormánytag, vagy más magas rangú tisztségviselő alkalmatlannak bizonyul a feladatára, vagy bármilyen okból alkalmatlannak érzi magát, le kell váltani, vagy le kell mondania. Ez a felelős döntés. Éppen ezért én a józan megfontolás jeleként értelmezem a történteket. A miniszter emberként, felelős politikusként viselkedett. Sok mai (tegnapi) politikusról ez sajnos nem mondható el. Túl vastag a bőr az arcukon. Megjegyzem, az a szerelmi kiruccanás állampénzen, sehogy sem illett a képbe. Hiszen beiktatása után éppen a miniszter menesztette szinte a teljes vezérkart, benne a hazai és nemzetközi szinten ismert és elismert vezérkari főnököt, arra hivatkozva, hogy a honvédségen belüli szakmai és morális válságért ő a felelős.
De mi a helyzet a szakmaisággal? A volt miniszter habitusát, megjelenését tekintve jóravaló embernek látszik és valószínűleg az is, és bár a honvédelem ügyéhez vajmi kevés köze van, próbált megfelelni a feladatnak. Persze a rendszerváltás utáni miniszterek sorába ezzel tökéletesen beleillik. Kevés kivételtől eltekintve honvédelmi minisztereink a civil kontroll jegyében katonai előképzettség nélküli abszolút civilek voltak. Akadt olyan is, aki kinevezése előtt nem látott még laktanyát belülről. Bár most változni látszik a helyzet, hiszen az újsütetű miniszter doktori fokozatot szerzett hadtudományból, és ez mégis csak jelent valamit, ám a lényeg sajnos változatlan marad.
A lényeg pedig: a források soványsága, a feladatrendszer és a vezetés. A honvédelmi költségvetés számai olyan hullámvasút pályáját rajzolják meg, amin a katonák csak azért nem sikítanak folyamatosan, mert az eleve alacsony kiindulási adatok miatt a kisebbnek tűnik a lejtő. Jövőre ugyan változik valamit a helyzet, de a nemzetgazdasági teljesítőképességhez viszonyított adatok továbbra is szégyenletesen alacsonyak. A honvédség már jó ideje a fogyó-stagnáló költségvetéshez igazítja feladatait nem pedig fordítva, ahogy pedig értelme lenne. Mindennek ellenére a személyi állomány elhivatottsága tovább működteti a rendszert. Kérdés, hogy ez meddig tart és mire elegendő. A buta parancsokon, teljesíthetetlen határidőkön minden igyekezet ellenére kicsorbul az elhivatottság.
És el is jutottunk a vezetéshez. A katona parancsot teljesít. Aránylag ritkán kérdez, és sohasem bírál. Végrehajt. A katonának elvileg mindegy ki a parancsnoka. Csak annyit kell tudnia, kitől kapja a parancsot. Legfeljebb könnyebben boldogul azzal az elöljáróval, aki érti a nyelvét. Ez egy bizonyos szintig rendben is van, hiszen a honvédség nem demokratikus intézmény. A tiszti karnak szerencsére nagy, több évtizedes tapasztalata van a buta vezetői elképzelések „megvalósításában”. A VSZ-en edződött rendszer szerencsére annyira intelligens és rugalmas, hogy képes a politika által kitalált baromságokat is értelmes megoldásokká alakítani. Ezt láttuk a kerítés esetében is, bár ezúttal ez nem sikerült száz százalékig. Valószínűleg a döntés előtt nem kérdezték meg őket, de így is képesek voltak előállítani „valamit” a politika kedvére. Közben jól kiröhögtették magukat. A Nagyfőnöknek persze nem tetszett. A miniszternek meg annyi. A kudarc persze mindenkié. De mindez nem egyedül a miniszter hibája. Inkább a rendszeré. Azé a rendszeré, amely szolgaian igyekszik végrehajtani és végrehajtatni minden parancsot, annak tartalmától függetlenül. Annak a rendszernek a kudarca, amely hagyja, hogy hülyeségeket erőltessen keresztül rajta és közben annyira szervilis, hogy inkább megbuktatja a miniszterét, minthogy véleményt mondjon. Persze, ha legfelül néhanapján megkérdeznék a profikat, ha a katonai felső vezetés egy csöppet karakánabban közvetítené a szakmai álláspontot és észrevenné, hogy ilyen magasságokban nem csak katonának kell lenni, hanem szuper majdnem-politikusnak is, ha egyikének - másikának lenne mersze néha nemet is mondani.... akkor talán javulna a helyzet. Meglehet, az új miniszterrel esélyük lesz erre. Feltéve, hogy a mostani vezérkar marad. A miniszterbuktató katonai vezetők, köztük az elmúlt évek alatt soha nem látott sebességgel felemelkedő ezredesek és tábornokok új generációja talán tanul a hibákból. Ha két vadászat között nem csak vakon kiszolgálná, de szolgálná is a politikai vezetést a szakmai véleményével, és megtisztelné az alárendelteket azzal, hogy nem csak a saját hátsóját védi, az jó volna. Talán, ha az új miniszterét nem hagyná megbukni, az is jó volna.
Te mit gondolsz?
Cpt. W.
